szerző

Cím

év

hossz

leírás

Ana Laura Aláez (SP)

Superficiality
(Felület)

2003

6:26 min.

A Superficiality olyan videóklip, ami azokkal az archetípusokkal és megjelenésekkel foglalkozik, melyek a szépségről és identitásról alkotott mai gondolkodást meghatározzák. A videóban feltűnő női mellek minden sminket nélkülöznek, nem úgy, mint a Make-up Sequences-ben megjelenő művészé. Eltűnnek az extravagáns parókák, a hangsúlyos szemkontúrok és a festett ajkak, helyette tiszta, natúr arcokat láthatunk, az ideális szépség és a társadalmi konvenció kérdését feszegetve.  Bár a művész újra kozmetikázza a női arcokat, az elfogadott sminkelési határokon jóval túlmegy: a modell szeme körüli smink maszkként hat, a rúzst az egész arcon szétkeni. A női vonások kihangsúlyozása a társadalmi elrejtőzés álarcát ölti.  Aláez saját küllemének átváltoztatásán keresztül azokat a szépségmintákat vizsgálja, amik a meztelen testet társadalmi sztereotípiává redukálják.

Dora García (SP)

La lección respiratoria
(Légzési gyakorlat)

2001

10:00 min.

A La lección respiratoria
egy performance két főszereplője között alakuló kapcsolatot mutatja be videón. Egy nő gesztusokkal, szavakkal, sikolyokkal és változatos testmozgásokkal instruál egy lányt a háttérben, aki követi az utasításokat, majd légzőgyakorlatként átülteti ezeket a gyakorlatba. Ahogy más munkáiban, itt is ellentmondás van a mesterséges – a nő által előadott koreográfiában, instrukcióban és gyakorlásban visszatükröződő - és a létezéshez elengedhetetlen alapszükségletek (például levegő) között.  A két szereplő párbeszéde Dora García műveinek visszatérő sajátságaként ütésszerű, a nő adta szabályok - aki az edző szerepét játssza tanítványa fejébe belecsepegtetve a tudást - formáját ölti. A szereplők függőségi viszonya az identitás, a saját akarat eltörlésének kérdésén alapul, ami megzavarhatja az alapvető életösztönt is. Bemutatják, hogy paradox módon egyedül a tiszta forma az, ami által az ellentmondásos elemek kiegyenlítik egymást.
Ugyanaz a szabály/engedelmesség nemcsak annak az identitására kérdez rá, akit a másik leigáz parancsolgatásával, hanem azéra is, aki a szabályokat adja.
A személyiség elvesztésének katartikus folyamata két oldalról is megfigyelhető: aki a szabályokat kapja, átveszi a szabályokat adó akaratát, míg a szabályokat adó az akaratát érvényesíti, miközben a másik helyébe lép. (Carlos Ordás)

christian Jankowski (D)

Rosa
Rózsa

2001

18:54 min.

Rosa is the title of a cinematic fiction of interrelations in which Jankowski recounts, in fragmented fashion and from multiple perspectives, the story of a multimedia artist and the varied bunch of art-related characters that gravitate around him. The relationships established with the leading figure serve as a pretext to conduct a detailed (and highly ironic and humorous) study of the different attitudes adopted in the art milieu. Ambition, resignation, self-importance, deceit, misunderstanding - these are some of the aspects that come to the fore as this story unfolds. Deliberately breaking narrative rules, Jankowski lets his characters slip out of the film's linear flow to give their impressions in front of the camera about the nature of art. The disparity of approaches ties in with the multifarious cast of characters presented. The author's vision, insofar as his immediate surroundings are regarded as a field of study (even making direct use of some of his earlier performances), serves to unify these diverse criteria in an ambiguous, moral-like conclusion that reduces the grandiosity of the artistic context to a mere reflection of everyday life, mediatised as it is by the partial visions of those belonging to it. (Carlos Ordás)

A Rózsa egy kölcsönös viszony filmes leképezése, amelyben Jankowski sokszoros perspektívából, töredezett stílusban beszéli el egy multimédia művész és a körülötte forgó, művészettel kapcsolatban álló személyek történetét. A főszereplőhöz fűződő viszonyok a művészeti miliő különböző attitűdjeinek részletes (nagyon ironikus és humoros) tanulmányozásául szolgálnak. Ambíció, lemondás, önmagunk fontossága, csalás, félreértés – csak néhány aspektus azok közül, amiket a történet feltár. Jankowski megszegi a narratív szabályokat, mert megengedi szereplőinek, hogy kibújjanak a film lineáris szerkezete alól, és a művészet igazi természetéről szerzett benyomásaikat adják elő a kamerának.
A bemutatott szereplők megvilágítják a hozzállások egyenetlenségét. A szerző közvetlen környezetét tanulmányozza (néhány korábbi performance-át is felhasználva), majd ezeket az ismérveket egy kétértelmű, morális tanulságban egyesíti, ami a művészeti összefüggéseket a hétköznapi élet tükrévé redukálja.

ISAAC JULIEN (UK)

Paradise Omeros

Homéroszi paradicsom

2002

18:51 min.

Set in 1960s London and the island of St. Lucy, Paradise Omeros offers a poetic glimpse into the construction of identity as a bulwark against - the other�, the foreign. Based on different poems written by Nobel Prize winner Derek Walcott a propos of Homer's Odyssey, Julien reflects on love, hate and xenophobia.
Using two such different settings as the beaches of the Caribbean and the grey skies of London, this story analyses the effects of migration and dislocation resulting from the post-colonial period. The main character's journey brings him full circle and becomes a metaphor for the psychological and linguistic problems stemming from this driftage. (Carlos Ordás)

Az 1960-as évek Londonjában és a St. Lucy-szigeten játszódó Homéroszi paradicsom lírai betekintést nyújt a személyiség szerkezetébe, a másik, az idegen elleni védelem bástyájába. A Nobel-díjas Derek Walcott Homérosz Odüsszeiájának kapcsán írt versein alapul. Julien a szerelemről, gyűlöletről és idegengyűlöletről elmélkedik. A karibi tengerpartok és a szürke londoni egek kétfajta beállításán keresztül a posztkolonista kor migrációját és eltolódását analizálja. A főszereplő utazása a pszichológiai és nyelvi problémák metaforájává válik.

ANRI SALA (AL)

Dammi i colori

Adj és fess

2003

15:24 min.

In the year 2000, the artist Edi Rama was elected mayor of Tirana, Anri Sala's birthplace. A fervent anti-communist activist, he mounted a powerful campaign to regain control of the zone under his jurisdiction. The inevitable budgetary deficit and consequent scarcity of the necessary resources to refurbish the city's facades was what led him to throw himself in his free time into the task of repainting the buildings in the most rundown areas. Dammi i colori accompanies Rama on a tour of the various settings the mayor had worked on. Enormous geometrical patterns in rich and striking colours stand in stark contrast to the impoverishment of the area. The various patterns and chromatic codes used are explained in front of the camera, and thus open up the possibility of new interpretations of the buildings' original modernist structures, as well as to the norms of social stratification that the latter at first established. The visual refinement in the plastic results of the work rest on cinematographic viewing angles with lyrical undertones that go to make up a curious poetics of image, reflecting a restrained hopefulness: that of the forgotten ones of present-day Europe. (Carlos Ordás)

2000-ben a művész Edi Ramát választották meg polgármesternek Tiranában, Anri Sala szülőhelyén.  Buzgó antikommunista aktivistaként erőteljes kampányt folytatott, hogy a térség ellenőrzését saját hatásköre alá vonja.  A szükséges források állandó hiánya és az elkerülhetelen költségvetési hiány késztette arra, hogy úgy hozza rendbe a város arculatát, hogy szabadidejében újrafesti a leglepusztultabb területek épületeit. Az Adj és fess Ramat kíséri el egyik útjára. Az óriási geometrikus minták, valamint a gazdag és feltűnő színek éles kontrasztban állnak a terület elszegényedésével. A kamera megmagyarázza a különféle minták és kromatikus jelek jelentését, valamint az épületek modern struktúrájának és a társadalmi rétegződés normáinak újfajta értelmezési lehetőségét kínálja. A munka plasztikus megoldásainak vizuális kifinomultsága és a lírai felhangok különös képpoézist teremtenek, a mai Európa elfeledettjeinek mérsékelten reményteli helyzetén elmélkedve.

MARKUS SCHINWALD (A)

Ten in Love
Tízen szerelemben

2006

5:00 min.

The dining room or a former convent-school in Granz is the anatomic space for a mysterious ritual in which ten characters, burdened with prostheses, interact without emitting any sound a all, or without any apparent cause or purpose, flirt constantly with the inertia. In the instant in which they seem to recognise each other, the interaction becomes deliberately ritualised: they dress and undress each other, they embrace in surprise, or take strange vows. Meanwhile, a disturbing soundtrack based on childish rhythms, which appear to have been taken from ancestral children’s songs, and mechanical buzzes that seem to drive the actions of the characters, highlight the poem-like male voice-over in which the expression “gestures mask intention” is repeated. Dysfunction and disorder are the core notions upon which the work is based. Prostheses and mechanical applications in the leading characters reintroduce a vision of a human body transformed into artefact. (Marta Gerveno)
A granzi zárdaiskola étkezője szolgál a misztikus rítus boncteréül, ahol tíz szereplő műszervekkel felszerelve kapcsolatot létesít egymással mindenféle hang, látható ok vagy cél nélkül. A tehetetlenséggel kacérkodnak. Egy pillanatig úgy tűnik, felismerik egymást, az interakció felszabadítóan rituális lesz: öltöztetik és vetkőztetik egymást, csodálkozva ölelkeznek, vagy éppen különös fogadalmakat tesznek. Eközben ősi gyerekdalokból születő, nyugtalanító, gyermeteg ritmusos dallamot hallunk, és a szereplők tevékenységét mechanikus zúgás kíséri, kihangsúlyozva a versszerű férfihangot, amelyben a “gesztusok elrejtő szándéka” kifejezés ismétlődik. A munka központi magja a működési zavar és a rendellenesség. A főszereplők műszervei és a rájuk applikált mechanikus tárgyak az emberi test műtermékké változtatását vizionálják.

MARTÍN SASTRE (U)

Videoart: The Iberoamerican Legend

Videóművészet: A latin-amerikai legenda

2002

16:00 min.

This work was originally conceived as an installation comprising objects and costumes from Martín Sastre's audiovisual productions, though it also includes posters for films from the - future United Iberoamerican Artists film studios. A space hallowed by idealised representations of the pop media universe and Hollywood culture. The core of this work is the showing of Videoart: The Iberoamerican Legend, which is presented as the guiding thread running through the complex situation of Iberoamerican art in the international arena. Using real-world pictures, scenes from American blockbuster movies and a range of youth-culture and pop icons, Sastre plays the part of a sinister master of ceremonies in introducing viewers to a very special History of Art. The underlying notion behind this work is the possibility of Latin American artists becoming the power centre of an art emerging to take the place of the North American dictatorship in the wake of the latter's self-destruction and ensuing bankruptcy. For that purpose, the work analyses the various discourses employed by these artistic practices and then reworks them, turning their meanings and intentions upside down, and sarcastically concluding that the only valid way for Iberoamerican art to win a place for itself in the international arena is for it to be significantly cheaper. (Carlos Ordás)

Ez a munka eredetileg installációnak készült, a Martin Sastre audiovizuális előadásaiban szereplő tárgyakat és ruhákat, valamint a jövő Egyesült Latinamerikai Művészfilm Stúdiójának filmplakátjait felhasználva.
Az installáció helyszínét megszenteli a hollywoodi kultúra és a pop médiauniverzum idealizált bemutatása. 
A latinamerikai legenda a videóművészet bemutatását tűzte ki célul a nemzetközi porondon megjelenő latinamerikai művészet összetett helyzetének elemzésén keresztül.  Sastre valóságból vett képeket, amerikai kasszasikerekből merített jeleneteket és egy sor “fiatal kultúrát” és popikont használ fel, majd a ceremóniamester szerepét játssza el, hogy a nézőket bevezesse a sajátos művészettörténetbe.
A munka mögött az az eszme húzódik meg, hogyan válhat a latinamerikai művészet erőközponttá az észak-amerikai diktatúra majdani önmegsemmissítése és összeomlása után. A videó ezért veszi górcső alá a különböző művészeti gyakorlatok diskurzusait, majd dolgozza át őket, jelentésüket és szándékukat kiforgatva. Szarkasztikusan arra a következtetésre jut, a latinamerikai művészet egyetlen lehetséges útja az – a nemzetközi porondon -, hogy jelentősen olcsóbb legyen.